Ugrás a tartalomra
A GRAWE Konszern rövid története

"Sokak egyetértésében rejlik az az erő, mely jót eredményez. Mindenki feladata, hogy ehhez hozzájáruljon."
János főherceg, 1846.


A Grazer Wechselseitige kölcsönösségen alapuló biztosítótársaságot Habsburg-Lotaringiai János főherceg alapította az egységben rejlő erő tézisére alapozva.


A "Steiermark, Karintia és Krain tartományokat összefogó, császári-királyi, belföldi osztrák tűzkár-biztosítóintézet" 1828. július 14-én – János főherceg előkészületi munkáját követően – kapta meg I. Ferenc császártól az alapító engedélyt, s ezzel letették a Grazer Wechselseitige közel 200 éve tartó sikertörténetének alapkövét. Ami korábban tisztán osztrák vonatkozású biztosítóként indult, mára már elismert nemzetközi, közép- és kelet-európai konszernné nőtte ki magát.


A közel két évszázaddal korábbi alapítás óta megannyi fordulatokkal teli év telt el, a gazdasági fellendülés időszakát kihasználva hosszú ideig sikeresen át tudta vészelni a válságos időket a biztosító. A két világháború, az 1873-as tőzsdekrach, az 1929-es "fekete péntek" vagy az 1973-as kőolajár-sokk sem tudta megrengetni a feltörekvő vállalatot. A geo-, és gazdaságpolitikai változások a Grazer Wechselseitige területi tevékenységi köreinek korlátozását eredményezték, a közelmúltban mégis megteremtették a lehetőséget arra, hogy a vállalat ma már 13 országban képviseltetheti magát leányvállalataival.


A vállalat kompetenciáját később nem csak biztosításra, hanem banki és ingatlan tevékenységekre is kiterjesztették. A Grazer Wechselseitige korán – már a tőkepiacok gazdaságtörténetileg visszatérő válságainak idején - elkezdett ingatlanokkal foglalkozni. A banki szektorban való tevékenykedést az átfogó ügyfélgondozás igényével összefüggésben kezdték meg.


Közel 200 évvel az alapítás után a közös felelősségről szóló, eredeti alapító-gondolat időszerűbb, mint valaha: csak akkor biztosítható a gazdasági egzisztencia, ha időben gondoskodunk róla.

A GRAWE Konszern felépítése

GRAWE Konszern a folyamatos növekedésnek köszönhetően már 13 országban (Ausztria, Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Ukrajna, Bulgária, Montenegró, Macedónia, Moldávia, Koszovó, Románia) van jelen leányvállalataival.

A GRAWE Konszern biztosítási piacon betöltött szerepét mutatja, hogy 2019. évben díjbevétele elérte a 950 millió eurót (+6,4%). 2019. december 31-én a GRAWE Konszern saját tőkéje 1.490 millió euró volt, ami 9,2%-os növekedést jelent az előző évhez képest, 2019. évi eredménye pedig meghaladta a 161 millió eurót. 

A GRAWE Életbiztosító Zrt. tulajdonosa (Grazer Wechselseitige Versicherung AG) 2019. évi díjbevétele közel 630 millió éves eredménye pedig 76 millió euró volt.

A Vezérigazgatóság székhelye Grazban van, azonban igazgatóságai az összes tartományi fővárosban megtalálhatóak. Ausztria egész területén lévő több mint kétszáz körzeti irodában több mint 3000 magasan képzett alkalmazott garantálja az ügyfelek számára a teljeskörű tanácsadást, a káreseteknél a gyors és hozzáértő ügyintézést.

Pl.: Életbiztosítás, Nyugdíjbiztosítás.